Az Új Duna-híd közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, Ferencváros, valamint Kispest és Kőbánya között. A kerületek között jelentősen csökkenő utazási idő lehetővé teszi, hogy az érintett településrészek lakói számára valós alternatíva legyen a másik kerületben dolgozni, tanulni vagy éppen vásárolni.
Az Új Duna-híd a jövőben ugyanakkor nemcsak összekötő, hanem egyfajta kapuszerep funkciót is betölt majd a tervek szerint. Azáltal ugyanis, hogy egy új átkelőhely jön létre, a Duna keresztezéséhez immáron nem kell a belvárosi hidakat igénybe venni. Pusztán a híd megépítése, és a létrejövő új közlekedési kapcsolat azzal jár, hogy a belvárosi forgalom ~35.000-40.000 járművel csökkenhet naponta. Ha ezek mellett olyan, a Fővárosi Önkormányzat hatáskörébe tartozó kiegészítő intézkedések is történnek, amelyek a belváros forgalomcsillapítására irányulnak, akkor ez a szám még tovább, akár több, mint 50.000 járműre is emelkedhet naponta.
Ennek az az oka, hogy az Egér úton és az Andor utcán Budapestre érkező autók a jövőben elkerülhetik a Rákóczi hidat, és az új hídon haladhatnak. Azáltal, hogy a Rákóczi híd délről érkező forgalma csökken, a Rákóczi híd a jövőben a Petőfi híd és az Erzsébet híd forgalmának átvételében is nagyobb szerepet tölthet be.
A fentiek együttesen jelentős életminőség javulást eredményezhetnek a Nagykörúton belüli városrészek lakói számára is.